Carpathian Games 2017 - Versenyző Szemmel

A múlt hétvégén Pozsonyba utaztunk a csapattal, ahol részt vettünk a Carpathian Games-en. A verseny jól szervezett, színvonalas volt. Úgy gondolom, hogy a felkészülésem a lehető legjobban sikerült, köszönhetően első sorban Kuffler "Killer" Gergely Head Coach munkásságának, aki rengeteg időt és energiát fektetett a programozásba. Erőben eddig sem volt hiány, amin dolgoznunk kellett az a masszív kardió és a harcos fej. Ennek is betudható, hogy a WODok között, illetve egyik napról a másikra a megszokottnál sokkal jobban regenerálódtam.

A kiutazás előtt egyetlen kérdést sem hagytam magamban azzal kapcsolatban, hogy dobogóra akarok állni. Először éreztem magamban azt, amire már nagyon régóta vártam. Bármi történik is, akármennyire rossz és fáj, savasodnak a combok, égnek a vállak, kevés a levegő nem érdekel. Csak egy dolog számít, menni kell tovább. Számos olyan példa értékű harcost láttam már akiktől tudtam meríteni "mindset" terén. Leírhatatlan tisztelettel adózom feléjük és örök példaképként tekintek rájuk: Georges St-Pierre, Ronaldo Jacaré Souza, Khabib Nurmagomedov csak hogy egy pár nevet említsek a sorból. Hatalmas élmény volt, hogy ott voltak velem, ha személyesen nem is, de lélekben annál inkább. Ahogyan azt már korábban leírtam, rengeteget adott számomra a küzdősport. Első sorban a Brazil-Jiu Jitsu, amely megtanított a "fel nem adás" képességére. Ezt átültetve a CrossFit-be, azt gondolom rengeteget tudok profitálni, ahogy most, úgy a jövőben is. A versenyt határozottan pozitívnak éltem meg, úgy érzem mindenben tudtam fejlődni (erő, skill, kardió) az elmúlt egy évben.

Igyekszem részcélokban gondolkodni, legyen az egy skill csiszolása ,egy 1RM vagy akár tüdőkapacitás fejlesztése. Úgy érzem, a lényeg abban rejlik, hogy saját magamon dolgozzak és ne azzal legyek elfoglalva, hogy a körülöttem lévő emberek miben és mennyivel jobbak vagy kevésbé jobbak nálam. A héten kis pihenő és felvezető után megkezdjük a felkészülést a következő versenyre. Gőzerővel haladunk előre :)) ki tudja mi jön még és hol állunk majd meg...

Gratulálok Varga Gergő a szép eredményhez! Csak így tovább Brada!

Köszönjük Tesseract Family, hogy kintről és itthonról is szurkoltatok nekünk!

Külön köszönet KKG mesternek, Molnár Reninek a supportért és Oláh "Tyutyu" Levinek az emelő technika csiszolgatásáért. Nagyon nagyok vagytok!

Oss!