Szeptember 4.-től új kezdő csoportokkal várunk

Mit kínál számodra a program?

Első alkalom egy felmérés egyben, mely során kiderül az edződ számára az, hogy mik az erősségeid, gyengéid, mikre érdemes figyelni, és első lépésben miket kell orvosolni. Ezt követően az alap mozgásminták technikájának elsajátítása következik. Ez egyrészt az egészséged miatt fontos, hogy a sérüléseket elkerüld a helytelen kivitelezések kiiktatásával. Másrészt a későbbiekben hatékonyabban lehet alapozni egy jó technikára, mely a fejlődés záloga lesz egyben.

Miután betekintést nyertél a Crossfit világába, jöhet az összetettebb technikák elsajátítása, és az állóképesség fejlesztése lesz a hangsúlyos. Itt már feltérképezheted óvatosan, hogy mik lesznek az igazi munkasúlyok. Főképp, hogy eddig már olyan fejlődést várunk, mely az önbizalmadat és közérzetedet is kedvezően befolyásolják.

Haladó szinten a programozás maximálisan a céljaidat szolgálja, és a változatosság garantálja, hogy fejlődésed töretlen lesz.

A program már több száz atlétának segített, s nem csupán fizikai céljainak elérésében: A hétköznapok során is kedvező, pozitív változásokról hallhattunk rengeteg beszámolót. Nem beszélve a járulékos előnyökről: Energikusabb és kitartóbb leszel, mint valaha. Csoporttársaiddal pedig nem egy egyszerű edzésre fogsz járni, hanem egy baráti közegbe. A szakmai hátteret pedig a tűlünk megszokott magas színvonalon biztosítjuk számodra.

Mire vársz még? Válaszd ki, melyik időpont optimális számodra, és jelentkezz most!

Kezdő csoportok Szeptember 4.-től:

  1. csoport: Hétfő-Szerda-Péntek 7:00
  2. csoport: Kedd-Csütörtök-Péntek 7:00
  3. csoport: Hétfő-Szerda-Péntek 19:30
  4. csoport: Kedd-Csütörtök-Péntek 19:30

Jelentkezésed az info@crossfittesseract.com címre várjuk!